Gondolatok a következnek a kenyérről. Sonja, német állampolgár, amerikai férjjel, de sok éve Budapest az otthona. Sok mindenről szoktunk beszélgetni, de talán legtöbbet a konyháról, főzésről, és ételekről.

Mint az sejthető, Sonjáék otthonából nemzetközi illatok szállnak ki az ablakon át, ami nem csoda, ha valakit érdekel a főzés, de ha két kultúra keveredik, akkor ez egyenesen kötelező. Bár én itt nőttem fel, és hozzászoktam a kínálathoz, mindig hiányolok sok mindent, amit nálunk nem lehet kapni, és ha kiteszem a lábam a határon, biztos, hogy nem jövök haza addig, amíg be nem vásároltam egy élelmiszer boltban. Na akkor most képzeljétek el Őt. Ha hazamegy, üres bőrönddel megy, és telivel jön haza.

Beteg dolgokat is szokott hozni: bort, német spárgát,rebarbarát, zöldségeket. Ebből talán a bort értem a legkevésbé.

Amit viszont megértek, hogy soha nem jön haza kenyér nélkül. Mert az a kenyér, amin felnő az ember, az pótolhatatlan, és örök fájó pont, ha egyszer elhagyja az anyaországot, és nem eheti legalább néha ugyanazt amihez hozzászokott. 3-4 nap múlva is nagyszerű barna kenyereket szokott hazahordani sok-sok maggal, dióval, mogyoróval. Ma engem is megörvendeztetett féltett kincséből pár szelettel, és miközben ettem, arra gondoltam, hogy bizony megértem Őt . Ehhez hasonlót sem nagyon kapni itthon, pedig nagyon finom volt.

Ezzel együtt rögtön eszembe jutott az én emberszabású gyermekem, aki külföldön tanul, és amikor hazajön, mindig elmondja, hogy a kifli, és a kakaós csiga hiányzik a legjobban a pékáruk közül. Gyakorlatilag amíg itthon van a szünetben, szinte nincs nap, amikor ne enne kiflit, vagy csigát. Ha nincs éppen meleg ebéd, nem csinál belőle problémát, leül egy tálcával, és üres (!) kiflit eszik. Mert év közben nem teheti.

Végül a saját tapasztalatom. Amikor külföldi szerződésemet töltöttem, és egy 5* étterem menüjéből válogathattam kedvemre minden nap, soha eszembe nem jutott semmi olyat enni, amihez kenyér kellett volna. Mert a kenyér nem volt jó. Mert a kenyér kicsit sem hasonlított ahhoz, amit mi megszoktunk.

A kenyér komfortérzetet ad. A jó kenyértől otthon érzi magát az ember. Ha nincs, minden tőle telhetőt megtesz az ember, hogy legyen, pedig azt hihetnénk, hogy a kenyér ma már annyi mindennel helyettesíthető, sőt a modern konyhákban fele akkora jelentőséggel sem bír, mint amikor egy héten egyszer sült a kemencében nagymamáink korában.